Tudjon meg többet a rulett történetéről

A rulett történelme

A rulett történelmét rejtély övezi. Már az ókori görög katonák is játszották egy pajzsot használva, amit cikkelyekre osztottak és azt pörgették. Az ókori rómaiak számára sem volt ismeretlen. Viszont a pontos eredetét így is rejtély övezi. Néhányan úgy tartják, Blaise Pascal találta fel „melléktermékként” a munkája során, amikor az örökmozgóról folytatott kísérleteket.

Egyes játéktörténészek azonban az eredeti rulettjátékot az ősi Kínához kötik. Itt egy kő fonókereket használtak, amire számok helyett állatokat rajzoltak. A forgókészülék közepén a 666 szám volt látható. Ez azért is érdekes, mert ha a mai rulettkerék összes számát összeadjuk, akkor az eredmény pont ennyi lesz. Néhány információ említést tesz két hasonló játékról Angliában is.

Francia gyökerek

Az első ma ismert formájában Franciaországban jelent meg. A pontos létrejöttét azonban itt sem lehet kideríteni. Számos szóbeszéd kelt szárnyra. Az egyik legenda szerint Francois Blanc, aki bevezette a véletlenszerűen szétszórt számjegyeket és egy nullát tartalmazó rulettet, lepaktált magával az ördöggel a rulett titkáért. Maga a rulett szó jelentése a kerék.

A kaszinó játék a francia forradalom után vált igazán népszerűvé és hasonlatossá a mai ruletthez. A terjeszkedésének köszönhetően egy idő után Franciaország betiltotta a szerencsejátékok játszását, ezért Francois nyitott egy kaszinót Monte Carlóban és igazán híressé tette a játékot, ami egészen Amerikáig terjedt. Ide a francia forradalom elől menekülők juttatták el.

Nemzetközi kiterjedtség

A 18. század végére már Oroszországban és Törökországban is ismertté vált, később pedig Angliában is. A 19. században pedig már Amerikában is közkedvelt játék volt az aranyláz idejében. Emberek százai látogattak a kaszinókba, hogy kiélvezzék a játék nyújtotta izgalmakat és örömöket. De az angliai és az amerikai rulett eltértek a franciától.

Az amerikai operátotok azonban nem adták fel a maguk előnyeit és mivel a ház tétje túl magas volt, megváltoztatták az eredeti játékot. Így jött létre az amerikai rulett dupla nullás változata, ami nagyon kedveltté vált Amerikában. Az angol rulett szintén eltér az eredetitől. Ez az amerikai és az európai változat keveréke: amerikai cilinderrel és egy nullával.

A rulett

A rulett a homályos történelme során kisebb-nagyobb változásokon ment át, míg elérte a mai formáját. Habár az idő folyamán változott, a lényege megmaradt: a krupié által megforgatott kerék és a tárcsa forgási irányával ellentétesen elgurított golyó megérkezési pozíciójára fogadnak a játékosok. A téteket különbözö szinekre és számokra lehet helyezni, amelyek egy-egy boxhoz tartoznak.

Manapság a rulett az egész világon elterjedt és nagy közkedveltségnek örvend az izgalmat keltő légköre miatt. Európában a francia rulett a legelterjedtebb és a legismertebb. Az Egyesült Államokban az amerikai rulettet játszák, de a külföldi játékosok miatt a kínálatban az európai is szerepel, így azok választhatnak a két verzió között.

Top 3 ajánlott kaszinó:

Sportaza

Melbet

Loki

admin

Legfrissebb hírek

A legfrissebb információk megszerzése